Angyali Segítség

Keddi angyalkártya: Gyógyítás

Az angyalok igen határozott erővel adták a kezembe ezt a kártyát. Az is rögtön egyértelmű volt a számomra, hogy mi a mai üzenetük lényege: Mindannyiunk testére, lelkére ráfér végre egy kis gyógyulás.

A mai angyalkártya arra hívja fel a figyelmünket, hogy testünknek és lelkünknek az egészség a természetes állapota. Mindannyian egészséges testben élhetnénk, ha nem tekintenénk az egészséget valamiféle kiváltságnak, amely az idő előrehaladtával elpártol tőlünk. Mindannyian egészséges testben élhetnénk, ha a szívünkben tárolt negatív érzelmek helyett a pozitívakat választanánk. Mindannyian megtalálhatjuk a gyógyulás eszközeit, és mindannyian képesek vagyunk arra, hogy meggyógyítsuk magunkat.
Az emberi elme és az ember test rendelkezik a legerősebb öngyógyító mechanizmussal, amely mindannyiunknak adott. Ehhez kapcsolódik angyalaik támogatása, akik minden pillanatban abban segítenek bennünket, hogy meggyógyulhassunk, és teljes egésszé válhassunk.
Ma egyszerűen csak kérd meg angyalaidat, Rafael arkangyalt és Szent Pio atyát, hogy segítsenek neked rálelned a gyógyulás útjára és meggyógyítani a testedet és a lelkedet.

A mai angyalkártyát Doreen Virtue: Felemelkedett mesterek jóskártya című csomagjából húztam neked. Szeretettel: R. Kövér Balázs angyalterapeuta

A Bőségteremtő angyalműhelyen megtanítom neked, hogyan manifesztálhatod a vágyaidat, és hogyan élhetsz bőségben az angyalok segítségével.

Napi_angyalkartya_0816_Doreen_Virtue_Angyalok_es_Szentek_Joskartya_

Az Angyali Segítség Facebook oldalán naponta újabb angyali üzeneteket, angyali inspirációkat és angyalos technikákat találsz.

Az angyalterápiáról és az angyali üzenet közvetítésről  (angyalkártya olvasásról) a gyógyítás angyalokkal menüpont alatt olvashatsz.

Az Angyali Segítség programjairól, angyaltanfolyamairól, angyalmeditációról itt olvashatsz!

Az Angyali Segítség hírlevelére ide kattintva iratkozhatsz fel. Ha feliratkozol, ajándékba elküldöm neked a 33 angyalmeditáció című e-könyvet.

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!