Angyali Segítség

Keddi angyalkártya: Torokcsakra

Az angyalok ma segítenek, hogy szeretettel kimondhasd az igazadat:

„Az egó gyakran esik abba a tévedésbe, hogy a szeretet egy forma, egy viselkedés, egy forgatókönyv, amit előírás szerűen kell csinálnod. „Ha szeretnél, nem mondanád ezt!” – fortyan fel az egó abban a tévhitben, hogy aki szeret, az bizonyos dolgokat nem mondhat. Pedig ez nem így működik.
A szeretet egy érzelem, egy energia. Az, hogy valóban, feltételek nélkül szeretsz valakit, azt jelenti, hogy elfogadod olyannak, amilyen. A szeretet azt jelenti, hogy tisztában vagy vele: Egyek vagytok ezzel az emberrel. A szeretet a kettőtök között áramló isteni energia, nem pedig egy viselkedésforma.
Lehet, hogy olyasmit kell néha elmondanod valakinek, amiről az egód azt gondolja, hogy az ő egójának nem esik majd jól. Talán így is lehet. Talán az egója nem akar hallani bizonyos szavakat, bizonyos mondatokat, bizonyos információkat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy neked hallgatnod kellene.
Bármit elmondhatsz a szeretet szavaival megfogalmazva. Bármit elmondhatsz úgy, hogy a szíveden keresztül mondod el. A szíved nézőpontjából, a szívedben lévő végtelen szeretet szavait használva könnyedén elmondhatod az igazadat minden helyzetben.
Ha úgy érzed, hogy ma nehéz helyzetben kell megszólalnod, vagy olyasmit kell elmondanod, amit nehéz megfogalmazni, egyszerűen csak kérd meg az angyalaidat, hogy segítenek a szeret szavait használni, és segítsenek megfogalmazni mindazt, amit mondani szeretnél.”

A mai angyalkártyát Doreen Virtue: Angyali üzenetek jóskártya című csomagjából húztam neked. Szeretettel: R. Kövér Balázs angyalterapeuta

A 33 angyalmeditáció című e-könyvet most ajándékba adom neked. Kattints ide, és kérj egy példányt ingyen a 33 angyalmeditációból!

Az Angyali Segítség Facebook oldalán naponta újabb angyali üzeneteket, angyali inspirációkat és angyalos technikákat találsz.

Az angyalterápiáról és az angyali üzenet közvetítésről  (angyalkártya olvasásról) a gyógyítás angyalokkal menüpont alatt olvashatsz.

Az Angyali Segítség programjairól, angyaltanfolyamairól, angyalmeditációról itt olvashatsz!

Az Angyali Segítség hírlevelére ide kattintva iratkozhatsz fel. Ha feliratkozol, ajándékba elküldöm neked a 33 angyalmeditáció című e-könyvet.

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!