Angyali Segítség

Hétfői angyalkártya: Hallgass az érzéseidre!

Angyalaid mindig melletted vannak, és sohasem hallgatnak. Az angyalok képtelenek a hallgatásra, hiszen folyamatosan van mondandójuk a számunkra.
Ez a mi emberi gondolkodásmódunkkal szinte felfoghatatlan, hiszen nekünk a beszéd, a kommunikáció egy tevékenység, amit bármikor elkezdhetünk, és bármikor befejezhetünk. A spirituális valóságban, az energiák szintjén a jelenlét és a kommunikáció azonos fogalmak. Az angyalok a puszta jelenlétükkel is kommunikálnak, inspirálnak, üzeneteket adnak át.
Mivel mindannyiunknak vannak angyalaink, mivel mindannyiunk mellett legalább két angyal van jelen (de inkább több), ezért mindannyian folyamatosan kapjuk az angyali üzeneteket, az égi vezettetést.
Ezt ne egy hangzavarként képzeld el, hiszen minden angyalunk ugyanolyan inspirációt ad át nekünk. Azaz, a körülöttünk lévő sok angyal ugyanazt az égi üzenetet mondja a saját módján. Olyan ez, mintha folyamatosan egy égi kórusmű szólna mellettünk sok-sok szólamban, a legszebb dallamként.
Ez az égi dallam, ez az égi üzenet a belső hangodon szólal meg benned. A megérzéseid, és az érzéseid azok, amelyek egyaránt közvetítik az angyalok üzeneteit.
Ha figyelsz a tested jelzéseire, a testedben megjelenő érzésekre, érzetekre, máris a körülötted megszólaló égi üzenetet hallod.
A tested olyan, mint egy rádió, amelyet az égi kórus csatornájára hangoltak, és amelyen folyamatosan megszólal ez a csodálatos angyali szimfónia.
Ma szánj időt arra, hogy elcsendesítsd az elmédet, a benned kavargó érzéseket, és gondolatokat, hogy meghallhasd azt az égi üzenetet, amely a testedben szólal meg. 
Ha szeretnéd ezt a folyamatot megjelenítheted magadban egy meditációs képként is. Keress egy csendes helyet, csendesedj el, hunyd le a szemed, és vegyél néhány mély, megnyugtató lélegzetet. Jelenítsd meg magad előtt a következő képet:
Egy csodálatos, arany fényből épült koncertteremben vagy. Körülötted fénybe öltözött angyali kórus áll. Az angyali kórus körülvesz téged, és égi kottájukból a legszebb dallamot éneklik, amelyet valaha hallottál. Engedd, hogy átjárjon az angyali kórus többszólamú dallama. Engedd, hogy a tested felvegye ennek a dalnak a rezgését. Figyelj a testedre. Figyeld a tested reakcióit, érzeteit, érzéseit. Majd engedd meg magadnak, hogy meghalld a kórus által énekelt üzenet szövegét is. Annyi időt töltesz az angyalkórus hallgatásával, amennyit csak szeretnél. Végül helyezd vissza tudatodat a testedbe, és néhány mély lélegzetvétel után ismét koncentrálj a jelen pillanat fizikai valóságára.

A mai angyalkártyát Doreen Virtue: Angyali üzenetek jóskártya című csomagjából húztam neked. Szeretettel: R. Kövér Balázs angyalterapeuta

A 33 angyalmeditáció című elektronikus könyvben minden élethelyzethez találsz gyógyító angyalmeditációt.
Most megajándékozlak ezzel az e-könyvvel. Kattints ide, és töltsd le a 33 angyalmeditációt még ma.

Kövess az instagramon is: www.instagram.com/angyalisegitseg

Az Angyali Segítség Facebook oldalán naponta újabb angyali üzeneteket, angyali inspirációkat és angyalos technikákat találsz.

Az angyalterápiáról és az angyali üzenet közvetítésről  (angyalkártya olvasásról) a gyógyítás angyalokkal menüpont alatt olvashatsz.

Az Angyali Segítség programjairól, angyaltanfolyamairól, angyalmeditációról itt olvashatsz!

Az Angyali Segítség hírlevelére ide kattintva iratkozhatsz fel. Ha feliratkozol, ajándékba elküldöm neked a 33 angyalmeditáció című e-könyvet.

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!