„Mindig érzékeny voltam, mondjuk úgy a valóvilág és a láthatatlan világ «élőlényeire». Mikor megszületett a fiam sok-sok éve, ez az érzékenység egy másik világra kezelhetőbbé vált bennem. Már nem féltem, elhittem.
Összeomlott az életem szinte egyik napról a másikra. Nyilván ez egy folyamat volt, tudom, de nem fárasztanálak ezzel.
Nem olyan rég, szerelmes lettem 41 évesen úgy, ahogy addig még soha. Valaki olyat ismertem meg aki visszarángatott az életbe. Minden hitem visszaadta.
Elhittem, hogy szerethető vagyok, hogy van értelme élnem. Sok minden állt közénk, sajnos nem tudtuk leküzdeni az akadályokat. Pedig mindketten tudtuk, hogy ilyen szerelem az életben ritkán adatik meg többször. Hiszed vagy sem kiderült, hogy sok évig kerülgettük egymást. Egy háztömbnyire éltünk fiatalon egymástól, ugyanazzal a busszal jártunk, mégsem ismertük egymást. Múltak az évek és a Duna parton olyan helyre jártam, ahol a szülei voltak a tulajdonosok. Majd ott mentem el külföldön, a város előtt mikor nyaralni voltam ahol ő kiküldetésben élt. Mindezekről semmit nem tudtam persze. Csak éltem az éltem, ahogyan ő is. Család, gyerek, stb. Majd arra a környékre költözött ahol laktam. Egy áruházban vásároltunk, a Duna parton sokszor elmehettünk egymás mellett hiszen sokat járt le, bicizni sörözni ő is. Persze mindezt úgy tettük, hogy egymásról azt sem tudtuk, hogy létezünk.
Mire mindez kiderült én már nem ott laktam. Mintha egész életünkben valami egymáshoz küldött volna minket. Mikor ez kiderült csak ámuldoztunk.
Hiszem, hogy senki nem véletlen az életemben. Azért volt köröttem, hogy azon a bizonyos napon visszatérítsen az életbe, hogy hitet adjon. Hogy megmutassa szerethető vagyok, hogy jó vagyok még sok-sok mindenre.
Óriási fájdalom volt elveszíteni őt. Csalódni benne. Mégis annyira erős tudtam maradni, mint még soha. Valaki szinte abban a percben lépett be az életembe, mikor ő ki.
Ez egy hölgy volt. Éppen állást keresek, ami önmagában is nehéz, hát még akkor amikor lelkileg összeomlanál. Ez a hölgy, nem ismer engem, semmit nem tud rólam mégis a segítségemre sietett. Egy női oldalon ismertem meg. Az ő segítségével az álláskeresés új oldalát tanultam meg, és e közben nem maradt időm «szenvedni».
Nem tudom, hogy én voltam e jókor jó helyen, vagy ő az akit fel kellett ismernem. Gyakran olyan személyt küldenek, aki segít átvészelni a helyzetet, irányt mutat.
Amikor, már a személy a «feladatát» elvégezte melletted, akkor a továbblépés útján haladva elválhattok, de ez már a ti döntésetek marad, hogy milyen minőségben marad fenn az ismeretség.
Az, hogy egy ilyen kapcsolat meddig tart, lehet csak egy, egyszeri találkozás, néhány nap, hónap, de lehetnek évek is. Még nem tudom, hogy valaha személyessé válik, majd, de nekem azt hiszem általa sikerült az angyalokkal találkoznom. Hiszen önzetlenül, vadidegenként, a neten át adott támogatást iránymutatást, és ad ma is.
Számomra az ő magatartása, azon az oldalon, annyira meglepő volt, hogy úgy döntöttem elfogadom azt a segítséget ami felém jön, nincs veszíteni valóm.
Tudom, hogy véletlenek nincsenek, és nem véletlen ez a segítő az életemben.
Bár semmit nem tud az életemről, lelki gondjaimról, mert csakis munkafronton kapcsolódunk, úgy érzem mégsem véletlen, hogy abban a pillanatban lépett be a virtuális ajtómon, mikor a másik bezárult.
Köszönöm, hogy elolvastál, hogy elolvastad nálam mit jelent az angyal.”
Erika
Kommentek