Tényleg találkoztam egy angyallal. Stoppoltam, és hát nem épp megfelelő autóba szálltam be, de az angyalok segítettek. Arra jött két fiatal fiú, akik segítettek az álló autóból elmenekülnöm. Semmi bajom nem történt, hozzám sem tudott érni; leszámítva, hogy asztmásan elszívtam húsz szál cigit – azt is a fiúktól kaptam. Örültem hogy elszabadultam onnét. Érdekes, hogy tőlem kétszáz méternyire vagy húsz rendőrautó állt, mégsem ők segítettek, hanem az angyalok. De nem ért véget a történetem. Kollégista voltam, a pénzem is fogytán volt, de ugye mentem volna haza azon a pénteken, és erre ez az incidens történt. Találkoztam egy vadidegen lánnyal, akitől megtudtam, elment a buszom. Semmit se mondtam neki, mert remegtem az idegességtől, ő meg nemes egyszerűséggel meghívott a mekibe. Engem nagyon nehéz leállítani, mert folyton másoknak segítenék, még ebben az állapotban is én akartam neki segíteni, ő meg nem hagyta, erősebb volt mint én. (Ami igen ritka.) Költött rám egy maxi menüt, ami rám fért. Ő biztos, hogy angyal volt. Senki más nem tudott volna engem leállítani, megnyugtatni abban az állapotban, ráadásul nem is kellett elmondanom neki mi történt. Nem volt rá szükség. Ő is mondta, hogy nem kell. Ilyen ember szerintetek hány szaladgál Budapesten? Ember-angyal…
Ildikó
Kommentek