Angyali Segítség

Szerdai angyali üzenet neked: Folytonos fejlődés

Az angyalok ma segítenek csatlakoznod a gyógyulás, a bőség és fejlődés felfele tartó örvényébe:

„Talán észre sem veszed, de az életed folytonos fejlődésben van. Ez az élet törvénye. Minden fejlődik, minden növekszik. Talán most azt kérdezed, hogy mi a helyzet a hanyatlással, de a hanyatlás csak a fizikai illúziókban létezik. A fizikai világban valami vagy fejlődik, vagy hanyatlik. A spirituális valóságban a hanyatlás nem létezik. Ott csak a szeretet létezik, és a szeretet inspirálta fejlődés.
Talán abban a félreértésben vagy, hogy amikor a lelked a megszületés mellett döntött, akkor egyfajta visszalépés, visszafejlődés mellett döntött. Talán azt hiszed, hogy amikor itt vagy fizikai testben a lelked kevesebb lesz ezáltal a test által, de ennek épp az ellenkezője az igaz.
Minden élettel a lelked egyre több, egyre tisztább, egyre szeretettelibb lesz. Nincs olyan, hogy elrontott élet, vagy olyan élet, amelytől a lelked visszafejlődne. És nincs olyan, hogy egy emberi lélek ne fejlődjön, ne gyarapodjon, ne kerüljön egyre közelebb a végtelen Szeretethez, amelyből származik.
A lelked folytonosan fejlődik. A világ folytonosan fejlődik. Te pedig dönthetsz úgy, hogy a szereteten keresztül magad is belépsz a folytonos gyógyulás, a bőség és fejlődés felfele tartó örvényébe.”

A mai angyali üzenetet közvetítette, szavakba öntötte és lejegyezte neked: R. Kövér Balázs angyalterapeuta.
Az üzenet hitelesítéséhez az Angyalok és szentek jóskártya című csomagot használtam.

Ma miben szeretnél fejlődni? Kattints ide, és meséld el a Facebook oldalamon!

Kövess az instagramon is: www.instagram.com/angyalisegitseg

Az Angyali Segítség Facebook oldalán naponta újabb angyali üzeneteket, angyali inspirációkat és angyalos technikákat találsz.

Az angyalterápiáról és az angyali üzenet közvetítésről  (angyalkártya olvasásról) a gyógyítás angyalokkal menüpont alatt olvashatsz.

Az Angyali Segítség programjairól, angyaltanfolyamairól, angyalmeditációról itt olvashatsz!

Az Angyali Segítség hírlevelére ide kattintva iratkozhatsz fel. Ha feliratkozol, ajándékba elküldöm neked a 33 angyalmeditáció című e-könyvet.

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!